Súlyszabadító Tippek

Nincs tiltott élelmiszer, csak mértékletes fogyasztás

Hogyan lettem túlsúlyos tiniből dietetikus és edző?

2018. május 20. 16:24 - Szennai Dóra

A motiváció tökéletes forrásának nyomában

Minden kezdet nehéz, így például nehéz belevágni egy életmódváltó programba is. Az egyik legfontosabb momentuma a változtatásnak a "Miért csinálom?" kérdésre adott válasz. Gyakran nevezzük meg a motivációnk forrásaként a környezetünket, úgy mint "a családomért teszem", "a párom miatt csinálom". Mennyire helytálló ez? Mennyire stabil forrás csupán a környezet, ha magadban nem hiszed el, hogy képes vagy elérni a kitűzött célt? Az igazi gondot az jelenti, amikor görcsösen és kényszeresen hajszolunk egy irreális célt. Elcsépelt gondolat, de ma a média összes csatornájából a tökéletesség sugárzik felénk, és egy folyamatos megfelelési kényszert generálnak a társadalom felé. A tökéletesen leszálkásodott fitness modellek fotói, a tökéletes arcbőrű +40-es háziasszony, a tökéletesen megkomponált, néha már már dietetikust is zavarba ejtő tányércsodák. Sokan ezek alapján mondják magukra, hogy nem elég jók, vagy nem elég ügyesek, mert nem néznek ki úgy, nem képesek úgy teljesíteni, mint ahogy azt ezeken a fotókon látják. Ilyenkor mindig gondolj a háttérben zajló folyamatokba, mennyi idő és kőkemény munka árán jönnek létre ezek a képek. Hétköznapi emberként tényleg ezeket kell hajszolnunk? Ezen fognak előre vinni az életben, tényleg ettől leszel boldog? Ha a cél elérhetetlen, hol marad a sikerélmény, ami segít az úton maradni?

A célod akkor fog teljesíthetőnek tűnni, ha apró részcélokra bontod, és azokat valósítod meg, mintha egy kártyavárat építenél soronként. Ne akarj mindent egyszerre és azonnal elérni! Az építkezés közben pedig jönni fognak újabb és újabb lehetőségek, megoldandó feladatok, amik folyamatosan formálják és tökéletesítik a célodat. Szilárd lábakon áll az a cél, aminek teljesítése közben magadnak akarod bebizonyítani, hogy képes vagy elérni, és ha az önmagad boldogsággá tétele a legerősebb motivációd. Önző dolog a saját boldogságodat keresni? Szerintem nem, hiszen ha te nem vagy boldog, hogyan akarod a környezetedet azzá tenni? Ha pedig megvan a TE saját tökéletes célod, van még egy tényező, amit csak Te tudsz biztosítani a sikerhez: a kitartás. A környezeted pedig ezen a ponton tölt majd be nagyon fontos szerepet: ez pedig a támogatás, hogy tovább tudj lendülni a nehézségeken.  Egy dolgot viszont ne feledj, a jövőformáló döntéseket mindig Neked kell meghoznod! Szóval, higgy ÖNMAGADBAN!

És, hogy az elmélet mögött legyen életszerű gyakorlati példa is, íme egy sztori, az én sztorim. Avagy, hogyan lettem túlsúlyos tiniből dietetikus és edző?

Az 1. kép az érettségi utáni nyáron (2013. július), a 2. kép pedig a napokban (2018. május) készült

Ha valaki a 7-8 évvel ezelőtt énemnek azt mondja, hogy 23 éves korodban táplálkozási szakértő és fitness edző leszel, valószínűleg képen röhögöm! De gyanítom, hogy a hozzám közel állók is hasonlóan reagáltak volna.

Ha visszagondolok a tinikoromra mai énem gyökereit keresve, valahová a 5. osztályba kell visszamennem. Történt egy iskolai egészségügyi vizsgálaton, hogy azzal engedett haza a doktor néni, hogy mondjam meg anyukámnak, hogy 2 hétig főzeléket kell vacsoráznom, majd szeretne látni. No, nem azért kaptam ezt az intelmet, mert rossz fát tettem a fűzre, hanem mert rendelkeztem némi súlyfelesleggel, és valószínűleg ezzel szerette volna sugallni, hogy több zöldséget kellene ennem. Viszont a baj forrása valójában nem ez volt, hanem, hogy kb, addig nem voltam hajlandó semmilyen folyadékot leengedi a torkomon, amiben nincs legalább 10 g/100 ml cukor (ez egy átlagos cukrozott üdítő cukortartalma). A víztől egyenesen sikítófrászt kaptam. Irigyeltem a vékony osztálytársaimat, nem akartam tovább kitűnni közülük.

De ez az esemény meghozta a hatását, ha nem is olyan formában, hogy aznaptól családi program lett a főzelékkészítés vacsira. Elkezdtem kézilabda edzésre járni, anyukámmal megbeszéltük, hogy korpás zsemléből fogja csinálni a tízóraimat, és elkezdtem megbarátkozni a vízzel. Nyilván a kamaszkori hormonok játéka is közrejátszott, de szépen elkezdtem egészséges súly felé haladni. 8. osztályos koromban megismerkedtem Rubint Réka 20 perces edzős videóival, amiktől 5 perc után ki voltam készülve. De csináltam. Innentől kezdve fontos része lett az életemnek a "Hogyan nézek ki?" témakör. Csinos akartam lenni.

Eljött a gimi. A vízzel már nagyon jó barátságba kerültem, próbáltam követni a TV reklámokat, hogy éppen mit kell enni, hogy karcsú legyek, maradjak.  A mozgás is megmaradt az életemben tesi órák, amatőr kézilabda, majd foci edzések formájában. És persze Réka videói is elő elő kerültek, amikből már simán végigtoltam megállás nélkül a 20 perces blokkokat. Aztán már 2 blokkot is egymás után! Különösebben nem foglalkoztatott a téma, hol jól éreztem magam a bőrömben, hol kevésbé, de fontosabbak voltak a tinikor gondjai.

Így ment ez egészen a pályaválasztásig. Nem igazán tudtam, merre kellene elindulnom. Általános iskolás koromban állatorvosnak készültem, de gimiben rájöttem, hogy ez talán nagy falat nekem. Jó tanuló voltam, nem erről volt szó, de nem tudtam magam elképzelni ebben a szerepben. Aztán jött a divattervező, majd a fodrász pálya gondolta.. :D De nagyon őszintén fogalmam sem volt. Közben volt egy kézműtétem is, és a műtő hangulata annyira megtetszett, hogy kb. 2 hétig műtős asszisztens is akartam lenni..

Emlékszem, hogy felvételi leadás előtt 2 héttel kezdtem el nézegetni azt a bika vastag tájékoztatót, hogy milyen opciók jöhetnek szóba. Amit biztos volt: biológia faktos voltam, azt nagyon szerettem, szóval valahogy ez megjelenhetne a jövőmben.. Ez alapján eljutottam az egészségügyig. De, hogy én emberekkel foglalkozzak.. hmm.. önbizalmam nem volt sok, ha idegenekkel kellett beszélnem rendszerint elvörösödött a fejem, nemhogy érdemi kommunikációba kezdjek velük.. De ez idővel változik talán..!(?)- gondoltam.  Eljutottam a Semmelweis Egyetem Egészségtudomány karáig, ott pedig először a gyógytornász szakirány tetszett meg. Végül is érdekelt a mozgás, és jó lett volna tudni, erről többet, viszont vicces része a sztorinak, hogy végül be sem írtam a felvételi jelentkezésem rangsorába, mert nem tudtam (és ma napig nem is tudok) úszni, ami pedig igencsak hátrány ebben a szakmában. Meg tudtam volna tanulni valószínűleg, de nem akartam valami miatt.

Aztán megláttam ezt a fura DIETETIKUS szakirányt, amiről hasonló definíciót találtam a neten: "A dietetikus a táplálkozástudomány és a dietetika területén szerzett felsőfokú végzettséggel rendelkező személy, akit a nemzeti kormányzati szervek elismernek. A dietetikus a táplálkozástudományt egészséges és beteg egyének, valamint csoportok élelmezési ellátása, gyógyítása és egészségnevelése céljából alkalmazza. Feladata a betegélelmezésen és közétkeztetésen túl táplálkozási tanácsadás a gyógyítás különböző területein, valamint a táplálkozással és életmóddal összefüggő betegségek megelőzése, vagyis a korszerű, kiegyensúlyozott táplálkozás megismertetése a lakossággal. A szakemberek a táplálkozástudomány minden szegmensében jelen vannak, a prevenció területén, fekvőbeteg intézményekben, járóbeteg szakellátásban, szociális szférában, élelmiszeripari cégeknél, wellness- és fitnesscentrumokban, gyógyszállodákban, vendéglátásban, kutatás területén, oktatásban, és egyre többen a magánpraxisban is." 1 Megszületett bennem akkor a felismerés, hogy kajával kellene foglalkoznom, végül is sütni és főzni amúgy is szerettem. De az tette vonzóvá számomra, hogy megtanulhatom, hogyan is kellene táplálkoznom, hogy ne kelljen folyamatosan harcolnom a kilókkal. Önző gondolat? Ha ez boldoggá tenne, miért ne?

Így hát beadtam a jelentkezésem első helyen a dietetikus szakirányra, ahová felvételt is nyertem. Főiskolai évek alatt elkezdtem különféle mozgásformákat kipróbálni, először aerobics órákat látogattam, majd megismerkedtem a spinning világával is. Az áttörést azt jelentette, amikor megtanultam futni! :D Nem gondoltam, hogy valaha is élvezni fogom, a középiskolás Cooper tesztek rémképét tudtam csupán társítani hozzá. Hamar átalakult ez a kellemes kikapcsolódás érzésévé, amit eddig fejlesztettem, hogy 5-8 km-eket futottam szinte minden másnap. Ahogy kezdtem megismeri a táplálkozástudomány rejtelmeit, úgy a saját étrendemre is egyre tudatosabban figyeltem. Közben pedig egyre jobban élveztem a mozgást, az edzőkre pedig felnéztem, akiknek az óráira jártam. 

A testem kezdett átalakulni, és ahogy éreztem a változást egyre többet akartam. Végül megszületett bennem az a felismerés, hogy bár van még egy-két kényes testrészem, amiből le kellene faragnom, de szeretnék egy kis izmot is magamra szedni. Az élet sodort magával. Utólag már tudom, hogy bumm bele módon, de elkezdtem járni edzőterembe!! Nagyon sokáig nem mertem, egyedül meg pláne, hiszen azt sem tudtam, hogyan kell használni a gépeket.. Személyi edzőt nem tudtam volna fizetni. Így barátommal belevágtunk a gyúrásba :D Ennek már 2 éve. Egyre jobban érdekelt, mit miért és hogyan kell csinálni annak érdekében, hogy elérjem, amit kitűztem célként. Sokat olvastam a témában, rengeteg videót megnéztem a gyakorlatok végrehajtásával kapcsolatban. Egyre otthonosabban éreztem magam az edzőteremben, egyre jobban tetszett, amit láttam a tükörben. Ámulva néztem a személyi edzőket, akik lelkesítik a klienseiket.

Közben elkezdtem a tudatos ételkomponálást Instagram oldalamon. Motiváltak a pozitív visszajelzések, de az utam igazi vízválasztóját a szakdolgozatom megírása jelentette. Nem volt kérdés ekkor már számomra, hogy a fogyás témakörében szeretném a diplomamunkámat megalkotni, végül egy fogyókúrás oktatóprogram kidolgozására vállalkoztam. Fél éven keresztül havi rendszerességgel találkozott a 10 fős csoportom, a klub elnevezéseként pedig a Súlyszabadító nevet álmodtam meg.  Ekkor éreztem meg az oktatás ízét, és felismertem, hogy bár elcsépelt téma, nagyon sok tévhitet kell eloszlatni az emberek fejében. Én pedig vállalkozom erre, mert az én fejemben is kavar volt hosszú évekig, és eszem ágában sincs megtartani magamnak a tudást, amit megszereztem. Hatalmas motivációt jelentettek számomra a részvevők sikerei, amiért mai napig hálás vagyok! Egyáltalán nem féltem már emberekkel beszélgetni, sőt, élveztem minden egyes percét!

Az edzésben elért sikerek szépen lassan elültették a bogarat a fülemben, hogy milyen nagyszerű lenne, ha a táplálkozás mellett az testmozgáshoz is értenék. Hiszen az életmódváltás szerves része! Olvastam sokat róla, volt némi gyakorlatom, de én a miértekre és hogyanokra voltam kíváncsi, érteni akartam minden folyamatot. A sikeres államvizsgám után már szinte biztos voltam benne, hogy edző akarok lenni. Személyi edző. Azonban újabb nehézséget jelentett, hogy már júliusban elkezdtem dolgozni, így nem tudtam biztosra, hogy fogom e bírni a heti 5 nap munka mellett a havi 2 teljes hétvégét jelentő sulit októbertől. Itt feltettem magamnak a kérdést, hogy valóban akarom e és hogy ha most nem vágok bele, akkor később lesz e rá több időm? Arra a döntésre jutottam, hogy belevágok. Ha a főiskolát végig tudtam csinálni, akkor ennek is mennie kell. És lám, a héten átvehettem a bizonyítványomat, a személyi edzővé válás előfeltételét teljesítettem, fitness instruktor lettem :) Júliusban pedig folyamatatom a tanulmányaimat!

Hogy voltak e nehézségek? Persze! 

Hogy mindig hittem e magamban? Néha még a környezetem sem! 

Hogy csinálnék e valamit másképp? Egy mozzanatot sem!

Találtam e kifogásokat, hogy miért nem kellene folytatnom? Napi szinten!

Miért folytattam mégis? Mert az lehetek, aki mindig is lenni akartam. Ez pedig boldoggá tesz.

Minden okkal történik. Ez is nagyon sablonos duma, de ha olvastad a fenti soraimat, talán némi igazság van ebben. :) Most pedig jöhet a nyálas rész, de nem hagyhatom ki, mert tiszta szívemből mondhatom, hogy a hihetetlenül türelmes párom, a támogató családom és barátaim, a környezetemben lévő összes bátorító személy nélkül most nem írhattam volna meg ezeket a sorokat. De akkor sem, ha nem hiszem magamban, és nem vállalkozok az álmaim megvalósítására. Az egykori tini énem példaképévé váltam. Dietetikus és edző vagyok!

 

 

1 Forrás: http://mdosz.hu